Bloodlake

Egy nagyobb tó a várostól nem messze, az emberek egyik kedvenc kirándulóhelye, szóval a vámpírok számára ez maga a paradicsom!

*A várost már unja, ezért inkább a tóhoz jön. Az első ami megfogta ezen a helyen, a tó! Gyönyörű, ideális a gyilkoláshoz, bár még elég bénán sikerül neki vérhez jutnia, nem ártana társakat találni, mert ugye nem szerencsés egyedül lófrálni*

*most érkezik ide remélve, hogy talál magának egy-két fekete vagy fehér vámpírújoncot, akiknek szépen elveheti a vérüket, de ehelyett egy vörös vámpírra talál. A levegőből még nem ismerte fel, de amint landol mellette arcára érdekes molyosféleség ül ki* Aleksey? Te meg mit keresel itt?

*A távolból meghal egy ismerős hangot, gyorsan meg is fordul hogy lássa ki az. Hát csodák csogájára, Adriana az a testvére* Adriana? Na ne! Vámpír vagy? *kérdi vigyorogva és látván a nő vörös loboncát és pirosas színét elmosolyodik* Látom a vörösség a vérünkben van!

- miért lepődsz meg azon, hogy vámpír vagyok? már megszámolni sem tudom, hogy hány éve tűntem el otthonról *vállat von* Ez egy jobb élet, szóval nekem való volt. És te, hogy a ménykűbe lettél vámpír? Ki tett téged ezzé? *pislog öccsére, és közben jól szemügyre veszi őt*

-Még szép hogy meglepődök! Szerinted ki gondolná hogy a nővéréből vámpír lesz? *kacsint* Mindegy a lényegen mit sem változtat. Engem valami idős vámpír tett azzá, fogalmam sincs ki volt, mert magamra hagyott. Biztos megijedt hogy vörös lettem, vagy fogalmam sincs. azóta itt élek a városban.

- azóta? Mikor is történt ez az incidens? *kérdez továbbra is, közben azon gondolkodik, hogy ki lehetett az, aki vámpírt csinált az öccséből?* És emberek vérén élsz? *hűledezik, de ez inkább megvetésnek számít, hiszen a vörösök vámpírvérrel táplálkoznak*

-na jó, pár napja, annyira nem régóta. De azóta itt élek ám! *nyelvet ölt* Hát véren amit találok. Nem volt senki aki felvilágosított volna, hogy mit csináljak! Eleve, hol lakunk? Vagy kikkel és...*nem folytatja, reméli hogy Adriana választ ad mindenre*

*olyan "úristen ebből mi lesz?" tekintettel néz Aleksey-re, aztán sóhajt, jelezve, hogy emgadja magát a sors eme fondorlatos döntésének* Egy kastélyban élünk, a neve Redwood. Minden vörös vámpít ott tanyázik, lehetőségünk van azon a helyen biztonságban kiképezni az újoncokat, mint amilyen te is vagy. A vezérünk Shahinda, majd egyszer vele is találkozni fogsz, remélem jó kedvében lesz és életben hagy. *vigyorodik el, majd egyből el is sötétedik az arca* Szóval nincs mestered? Ez baj...

-Értem, akkor ugye mehetek majd a kastélyba? Már unom az erdőt a hátam is megfájdult! *nem hiába vesz mindent félválról, ebben is megegyezik kisséa nővérében, félni nincs mitől, hát nem aggódik* Kíváncsian várom a találkozást a vezetővel, csak nem öl meg....Amúgy miért borzadtál el, mikor azt mondtam hogy halandó vért iszok? Mást kéne?

*megdörzsöli az állát, miközben le nem veszi a szemét öccséreől* Nos igen, mást kellene. Mi nem emberekből táplálkozunk, hanem annál sokkal finomabbat fogyasztunk. Vámpírok vérét... mikor mi akad, fehérekét... feketékét... *elhallgat egy pillanatra* Azt ugye tudod, hogy három faj van?

-Hát öööö....azt tudom hogy én vöös vagyok és van más faj is, de most már jépben vagyok! *vigyor* Mint már mondtam, a mesterem otthagyott, nem tudok semmit, amit illene. Például azt sem hogy vámpírok vérét isszuk. Ez érdekesen hangzik...és hogy öljük meg őket?

- természetesen furfanggal, amúgy meg mint azt mondtam, általában fiatalokat támadunk meg, azokkal nem kell annyit vesződni, csak mindig figyelni kell, hogy akkor kapd el, amikor nincs vele a mestere, mert különben pórul járhatsz, főleg, ha egy feketét néztél ki magadnak.

-Értem. Majd kipróbálom, de azt hiszem jelenlegi fizikai állapotomban nem nagyon tudnék rátámadni egyre sem. De ugye majd a kedves nővérkém segít nekem! *angyali tekintet ördögi vigyor, kedvenc arcjátéka* Vagy keress egy mestert! Mert szükségem van rá, ennyit már kiderítettem.

- hogy neked mennyi eszed van öcskös...*vet egy sötét pillantást rá, majd lemondóan sóhajt* jól van... elvállallak, de csak mert nem akarom, hogy rosszat gondoljanak rólam, ha kiderülne, hogy rokonok vagyunk, te meg elszúrsz mindent, szóval kezelésbe veszlek *ezt már sátáni szemvillanás közepette mondja*

-Most nem tudom eldönteni, ennek örüljek e vagy ne. Gyerekkorunk példázatát vizsgálva, menekülnöm kéne....*vet egy megvető pillantást Adriana felé* Mindegy, nekem úgyis mester kell, az már mindegy hogy ki. Remélem erős vagyés nem minuszba viszed a képességiem! *nyelvet ölt*

*megragadja Alekseyt a vállánál fogva, és kisebb erő kifejtése közben eltöri a kulcscsonjait, majd a földre veti* Nekem itt tekintélyem van öcsi, úgyhogy ehhez tartsd magadat. Nem leszek az anyád, nem foglak pátyolgatni sem, majd szépen rájössz mindenre... a saját hibáid tanítanak, ne félj. Hibázni, pedig akkor fogsz, ha nem hallgatsz rám.

*Felordít mikor Adriana vállát eltöri* Te állat! Hát mit képzelsz! *vinnyogja, élesen hasít a fájdalom, veri a víz* És most mit kezdjek törött vállal, megmondanád? Vagy viszel a vámpír intenzívre?

- fogd már be! *ordít rá Alekseyre* Miért nem bírod egyszer ebben a rohadt éledben befogni a szádat? *ökölbe szorulnak a kezei, majd szép lassan lenyugszik* Vámpír vagy, tehát ne nyávogj, mert akkor hamar a másvilágra kerülsz. *ezt már azért valamivel halkabban mondja, aztán helyrehozza a törött csontokat*

-Hát kössz! Bár nem bántam volna, ha nem töröd el a vállam! És nem fogom be, attól mert a nővérem vagy, nem parancsolgathatsz! *bizony, régi gyermekkori sérelmek, de ezellen nincs mit tenni* Oké nem nyavajgok, de akkor segíts, mert egyedül nem megy.

- mondtam már, hogy segítek neked, csak embereld meg magadat. Itt már nem fog senki rád figyelni, ha sírva fakadsz, mint egy kisgyerek, helyette kiközösítenek vagy megölnek, szóval légyszíves felnőtt módjára viselkedni, még ha nehezedre esik akkor is. Rendben?

-Rendben! De most sem sírtam...csupán, hát fájt, na! Még nem vagyok ehhez hozzá szokva. De igérem nem fogok csalódást okozni, elvégre egy vérből avgyunk! *kacsint, majd megütögeti a vállát hogy minden rendben van-e*

- jól van... most pedig elviszlek a kastélyba. öhh... a szárnyaidat tudod már használni? *pislog az öccsére, majd sajátjait kifeszíti és csapvelük egyet-kettőt* Mert ha eddig nem próbáltad, akkor most itt az ideje, ugyanis nem vagyok hajlandó cipelni téged!

-Szárnyak??? *kérdi nagy megepetséggel* Olyanok is vannak? Na erről sem tudtam! *most aztán el van képedve* Hogy hívjam elő azokat mégis? Én még sose próbáltam! *elhúzza a száját*

*ismét sóhajt* tudtam én, hogy lesz elég gondom veled... na sebaj *morogja az orra alatt* a szárnyaidat én látom, úgynevezett gondolati síkon vannak, ahhoz, hogy a valós síkra hozd őket és használni is tudd csupán egy kis akaraterő kell, úgyhogy szedd össze magadat, és koncentrálj, máskülönben itt maradsz. *vigyorodik el*